Alapszappan készítés:
1. Mérjük ki a megfelelő mennyiségű zsírt, olajat vagy méhviaszt!
2. Melegítsük lassú tűzön rozsdamentes fém- vagy zománcos edényben, amíg összeolvadnak, zárjuk el a fűtést, és hagyjuk lehűlni 54 °C-ra, időnként keverjük meg!
3. Mérjük ki a NaOH-ot és a vizet!
4. Öntsük a NaOH szemcséket a vízbe, és keverjük, amíg feloldódik! (Vigyázat!!! A reakció nagy hőfejlődéssel jár!) Hagyjuk az oldatot lehűlni 54 °C-ra. Használjunk védőszemüveget és gumikesztyűt!Ne lélegezzük be a gőzöket!
5. Adjuk hozzá a NaOH oldatot a zsírhoz, és óvatosan keverjük össze!
6. Kevergessük az oldatot a besűrűsödésig, addig a pontig, amikor még a szappan visszacsöpög a kanálról, de nyomot hagy a keverék felszínén! Ilyenkor már „ír” a szappan.
7. Adjuk hozzá a színező anyagokat, illóolajokat!
8. Keverjük össze, és öntsük az előkészített, kizsírozott formákba!
9. Takarjuk le a szappant egy takaróval vagy törölközővel, és hagyjuk állni 24 óráig, vagy a keményedésig!
10. Vegyünk fel gumikesztyűt, borítsuk ki a szappant az öntőformákból, és vágjuk fel a kívánt méretre!
Utána takarjuk be ismét a szappandarabokat, és hagyjuk érni legalább 4 hétig!
RECEPTEK:
A legegyszerűbb alap-szappan:
500 g növényi zsír /margarin/, 63 g NaOH (nátrium-hidroxid), 156 g desztillált víz vagy forrásvíz, kávéskanál a kedvenc illóolajból vagy a kedvenc parfümből. Kb. 30 perc a reakcióidő, nagyon kellemes, apró buborékokkalhabzó, finom szappant eredményez.
Gyümölcs-szappanok:
Ezek a legkellemesebb szappanok, szépek, illatosak, kiváló bőrkímélő hatásuk van. Elkészítésükhöz használhatunk természetes vagy mesterséges gyümölcsaromákat, illóolajokat, de tehetünk bele friss gyümölcsöket is. Préseljük ki a gyümölcsök nedv tartalmát, és tegyük a NaOH oldatba. A tartósításukhoz használjunk néhány csepp grapefruit mag kivonatot – erőteljesen antibakteriális hatású. Tehetünk hozzá finomra reszelt citrus héjat – remek színező szer, illetve szerkezeti anyag. Sajnos a gyümölcsök színe (pl. a fekete szeder gyönyörű sötétkékje) a NaOH hatására megváltozik, így extra színezékre van szükségünk, ha élénkebb színű szappanokat szeretnénk.
Őszibarackos szappan-csoda: 340 g margarin, 280 g kókuszzsír, 260 g olívaolaj, 370 g desztillált víz vagy forrásvíz, 125 g NaOH, 1 evőkanál (15 g) glicerin, 1 evőkanál (15 g) barackmag olaj, 1 teáskanál (5 g) geránium illóolaj, 1 teáskanál (5 g) barack aroma.
Fahéjas téli-varázs: 400 g pálmaolaj, 310 g kukoricacsíraolaj, 190 g margarin, 370 g desztillált víz vagy forrásvíz, 125 g NaOH, 2 kávéskanál fahéj por, 1 kávéskanál fahéj illóolaj .
Kókusz-szappan: 340 g kókuszzsír, 140 g olívaolaj, 140 g pálmaolaj, 20 g mandulaolaj, 310 g desztillált víz vagy forrásvíz, 105g NaOH, 1 teáskanál kókusz illóolaj, 5 púpozott evőkanál kókuszreszelék, 8–10 csepp grapefruitmag kivonat.
Csoki-szappan: 560 g margarin, 340 g kókuszzsír, 20 g étcsokoládé, 280 g forrásvíz vagy desztillált víz, 120 g tej, 140 g NaOH. A víz–tej elegyben oldjuk a NaOH-t. Ha nem találjuk elég sötétbarnának a szappanunk színét, a kiöntés előtt adhatunk hozzá még kakaóport a színmélyítéséhez.
http://jv.gilead.org.il/mek/00525/01.htm#17
http://mamami.hu/forum/showthread.php?s=b535900b778d4f9b34899ed17399bf78&t=285&page=16
A kéz- és a test tisztítására is alkalmas. Generációk óta használják a régi szappanfőző receptura alapján készített Marseille szappant a háztartásban, hobbiknál, műhelyben és az erősen szennyezett mosnivaló előtisztítására. Kellemesen finom illatú.
Az AlmaWin Marseille szappant régi szappanfőző-recept alapján növényi zsírok lúggal történő egyszerű forralásával lehet előállítani. Mivel a különböző zsíroknak különböző tulajdonságaik is vannak, a termékben kombinálva van a kókuszszappan, ami hideg és kemény vízben nagyon jó tisztítóhatású, a pálmaolajból készült szappannal, aminek nagy a zsíroldó-képessége. A pálmaolajból készült szappan részarányát úgy határozták meg, hogy a szappan elég kemény legyen és ne puhuljon fel azonnal, ha hosszabb ideig nedves helyen marad.
Mivel szappannal való mosáskor a mészszappan-képződés már hideg vízben kialakul, szükséges komplexképzők alkalmazása. Nem használtak EDTA-t, hanem a metilglicindiecetsav nátriumsóját (Trisodium MGDA). Ez biológiailag könnyen lebomlik. Ezáltal egyidejűleg az is elkerülhető, hogy az AlmaWin Marseille szappan megavasodjon.
Az AlmaWin Marseille szappan nem tartalmaz töltőanyagokat. A kellemes illatot természetes citrom illóolaj adja. Mindenhol fel lehet használni, ahol strapabíró, jól tisztító kézi szappanra van szükség: a háztartásban, hobbinál, műhelyben; erősen szennyezett mosnivaló előkészítésére, a kéz és a test tisztítására, mivel a bőr savas védőrétegét nem
Tisztítási tippek:
A Marseille szappan erősen szennyezett mosnivaló előkezelésére is szolgál. A mosnivalót nedvesítsük be egyszerűen, dörzsöljük be a szappannal, esetleg keféljük meg egy puha kefével, hagyjuk hatni és végül mossuk ki a mosógépben.
| Az ízletes háziszappan |  |  |
| Írta: Murányi Antal |
| 2008. február 01. péntek 00:00 |
Többször eszembe jut az eset, amikor egy régi nyáron, még kisgyerekként szőnyegmosásnál lábatlankodtam a Sebes-Körösön. A szőnyegek tisztítására akkoriban házi főzésű szappant használtak, és a kiázott szappan leve jól látható felhőkben terjedt a folyó szélén, mialatt az asszonyok serényen dolgoztak. A vízben ácsorogva arra lettem figyelmes, hogy valami - vagy valamik alig érezhetően csipegetik lábamról a rátapadt szappandarabkákat...
Mozdulatlanná dermedtem, és figyelni kezdtem: tenyérnyi domolykókat meg kisebb küszöket vettem észre, amint vakmerően kerülgetik lábszáramat. Különösen merészek voltak, már-már pimaszok is.
A falu kedvelt szőnyegmosó helyén álltunk, érthető volt tehát, hogy a halak belelkesültek a szappan szagára. Nosza, gyorsan előkaptam a mogyoróvesszőmet, feltűztem horgomra egy krumplibogarat, és úsztatni kezdtem a szappanhabokban... Első úsztatásra akkora domolykó akadt, hogy a pancsolásra a felnőttek is abbahagyták a munkát. A második sem volt sokkal kisebb! Összesen tizenegy hallal gazdagítottam aznap a konyhai menüt: ez volt az első sikerélményem, amely a halcsalogató háziszappanhoz fűződött.
Miért is merült feledésbe a háziszappan-csali? Hiszen az ötven évvel ezelőtti horgászirodalom melegen ajánlja olvasóinak, különösen márnára és harcsára. De valljuk be: nehéz elképzelni, hogy egy emberméretű harcsa bolonduljon egy sikamlós anyagért, amelyről azt gondoljuk, hogy igen távol áll mindenféle élelmiszertől. Nem, a harcsa nem eszik ilyesmit. Vagy mégis? Az idősebb horgászok határozottan állítják, hogy gyerekkorukban beáztatott szappandarabokkal harcsáztak... Ugyanakkor keringtek olyan rémtörténetek is, hogy a harcsa megjelent a folyóban mosó nők előtt, és kitépte kezükből a fehér lepedőt - ma is állítják sokan, hogy a vízben lengetett lepedő keltette fel kíváncsiságát. Vagy lehet, hogy inkább a szappan, amellyel akkoriban mostak?
Hogy ma nem történnek ilyen esetek, annak igen egyszerű magyarázata lehet: túl azon, hogy a házi mosás helyszíne ma már semmi esetre sem a folyóparton van, a szappan is sokat változott. A házi főzésű szappan pedig kiszorult a modern háztartásokból. És talán a halak ízlése is változott közben... Vagy mégsem? Lehet, hogy ma is lázba hozná őket a jó öreg, szagos háziszappan? Talán csak kell valaki, aki ismét előkotor egy darab szappant valahonnan, és minden horgásztársi csodálkozás ellenére horgászni indul vele...
A szappan próbája
A természetes alapú háziszappan beszerzése ma már falun sem egyszerű feladat. Ne csodálkozzon magán senki, ha még nem is látott "igazi" háziszappant. A boltokban fel-felbukkanó "mosószappan" névre keresztelt nyers szappan is tartalmaz már olyan vegyi adalékokat, amelyek alkalmatlanná teszik a horgászatra - mondhatnánk, hogy kárt tesznek az eredeti szappan csalogató aromájában. Hiába ugyanolyan a színe és a tapintása... A házi főzésű szappan nem ilyen!
Háromheti kutakodásomba került, amíg szert tehettem egy kincset érő darabra! Egyik oldala még őrizte az üst formáját, amelyben főzték... Kétség sem fért hozzá, hogy "eredeti"! Három kisebb darabra törtem, és elraktároztam belőle a biztonság kedvéért, nehogy elkallódjon! Mi lesz, ha újra felfedezem régmúlt idők rejtélyes távcsaliját?
 
Olvastam valahol, hogy horgászat előtt napokig kell áztatni a szappant, hogy megpuhuljon. Köztudott ugyanis, hogy a száraz háziszappan sziklakeménységű, horogra semmiképp sem tűzhető.
Nem volt könnyű kivárni, amíg megpuhul, de amikor pár nap múltán belenéztem a vízzel telt edénybe, nem ismertem rá a szappanomra! Teljesen kifehéredett, és egy lágy sajthoz hasonló masszává dagadt - egészen kívánatos külseje lett, de a kedves olvasóim valószínűleg nem csodálkoznak, ha bevallom, hogy utolsó percig erősen kételkedtem a háziszappan és a halak bármiféle kapcsolatában.
Bár a "teszt" napján enyhén zavarossá vált folyónk nagyon márnás érzéseket keltett bennem, úgy ültem le a vízpartra, hogy "rendben, ma nem fogok semmit, de kiülöm ezt a pár órát, ha már eljöttem idáig". Feldaraboltam a csalit - kiázás után meglepően jól szeletelhetővé vált, kedvemre faraghattam belőle bármekkora méretű kockát, és rátűztem az egyszerű csúszó-ólmos fenekező készség horgára. Közben pedig arra gondoltam, hogy ki tudja hány éve, vagy évtizede faragta így horgász a háziszappant, hogy márnát fogjon vele... Vagy lehet, hogy ma is használják valahol?
A felcsalizott horgot óvatosan belendítettem, kézbe fogtam a botot, és feszült várakozás vette kezdetét. Vártam a koppintást, amely sokéves horgásztörténeteknek szerez hitelt, és amely nyomán elhalnak a kétkedő okoskodások! Nem lesz többé gúnyos nevetgélés, ha azt mondom: márnázni megyek, szappannal... Mert ezt ma mindenki tévedésnek hinné.
Spiccem egyetlen bólintása kellene ahhoz, hogy újra átlapozzam régi horgászkönyveimet, és azt mondjam: nem, ez nem elírás, és nem is nyomdahiba - a halak igenis megeszik a szappant!
A víz aranyló-sárgán kavargott előttem a napfényben. Márnák tucatjai túrják ilyenkor az aljzatot, izgága fejmozdulatokkal, habzsolva haladnak szembe az árral, és ha valami vonzó számukra, azt biztosan megtalálják! Tudtam, hogy horgom jó helyen van, valószínűleg ott nyüzsögnek körülötte a márnák - kicsik is, meg nagyok is, és talán már fel is fedezték az illatozó szappant...
Vajon milyen ingert vált ki egy kocka háziszappan a márna mogyorónyi agyában - ma, több évtizeddel a szappan-csali fénykora után? Van itt még olyan öreg példány, amelyik felismeri? Amelyik viszont egyáltalán nem ismeri, vonzónak találja az ismeretlen illatot?
Visszajátszás
Hosszú tízperce nem történik semmi. Kitekerem a cájgot. A horog üres. Valószínűleg idő előtt leázott a szappan. Gondolhattam volna! A szappandarabom belső, keményebb "magjából" vágok egy kis kockát, és vízbe küldöm a horoggal együtt. Alig helyezkedek el az árnyékos köveken, egyértelmű kapás üti meg a spiccet, de olyan gyors, hogy mire lereagálnám, már abba is marad.
Ez márna lesz! Mindig így csinálja... Bele-belemar a horogba! Lehet, hogy többen is vannak, és versengenek az eleségért. Vagy lehet, hogy csak beleúsztak a zsinórba? Egy újabb sorozat végérvényesen meggyőz arról, hogy a halak a szappant akarják... Spiccem sűrű remegésből határozott görbülésbe megy át, és már zsinóromon is érzem a tempózó hal lüktetését. Odavágok!
A megiramodó márna mozgása engem kicsit a lazacfélékre emlékeztet - éppolyan riadt, és eleven. Kapaszkodok a nyélbe. Látni akarom a halat, amelyik szappant eszik! De a hal nekifut a sodrásnak, és egyelőre képtelen vagyok kicibálni onnan. Aztán érzem, hogy enged... A feszülő zsinór lefárasztja, és lassan elém úszik... Nem nagy. De ez most egyáltalán nem fontos. Milyen sötét! Ez petényi, ha jól látom! Ahhoz képest viszont elég nagy. A horog szépen ül a helyén: a húsos száj felső részében, ahogy annak lennie kell! Izgalmamban a szappant keresem a torkában, de nyoma sincs... Persze, attól még elhiszem, hogy halam nem véletlenül akadt a horogra. Újat csalizok. A márnázás örömei következnek... Két kisebb is horogra akad, de aztán egyszer csak elcsendesednek a kapások. Közel fél órát gubbasztok a bot mellett.
A szappan sem segít. Hagyjam abba az egészet? Szép az idő, inkább maradok! Elterülnék a köveken, de váratlan koppintás térít észhez. Ez mintha lassúbb lenne! A következő mély bólintásnál szájba akasztom az érdeklődőt... Rögtön érzem, hogy ez valami más, ráadásul kisebb is. Hirtelen nem tudom eldönteni, hogy meglepődjek-e, amikor tenyérnyi domolykó jelenik meg a kicsörlőzött szerelésem végén. Ennek torkában már a szappandarabkákat is megtalálom. Visszadobom, és végre elterpeszkedek a kövezésen. Ismét csend lesz. Egy csalizással próbálok újabb eseményeket kicsikarni. Sikerül, de az első ütögetés idő előtt abbamarad. Kénytelen vagyok újra csalizni. Ettől kezdve résen vagyok, és a következő sorozatra határozott bevágással válaszolok. Utolsó márnám is a sodrás felé indul, de hamar parthoz terelem, és elégedett veszem kézbe...
A háziszappan visszatér?
Mitől lenne jobb, vagy különlegesebb csali a háziszappan? Ha az ízétől nem is, egyvalamitől biztosan: képzeljük el a folyóvíz alján heverő, a sodrás által meg-megemelt szappankockát, amint lassan olvad, és láthatatlan íz-anyagokat ereget maga mögött. S teszi ezt mindaddig, amíg a vízben van. Nem csoda, ha a halak könnyen rátalálnak. Talán ezért jó a háziszappan. Azt viszont nem állítanám, hogy minden ma is használt márna vagy harcsahalcsalikat, de annyira kíváncsi voltam az ízére! Kérem, nézzék el... Tényleg szigorúan csak a tudományos kíváncsiság vezérelt, amikor megnyaltam a száraz szappant... Akár hiszik, akár nem: édeskés íze volt. De ettől függetlenül legjobb esetben is csak a halcsalik közé sorolnám. Maradjunk ennyiben.
Biztosak lehetünk benne, hogy a háziszappan már sosem tér vissza - ennek legfőbb oka az anyag beszerzésének meglehetősen körülményes volta. S hogy egykor mégis emlékezetes karriert futott be, ennek banális magyarázata van: egyszerűen kéznél volt - amit ma már nem mondhatunk el róla. Mert ha manapság valaki kedvet is kapna a háziszappannal való horgászathoz, jó, ha tudja, hogy tiszta háziszappan kizárólag Lenke nénitől szerezhető be, aki a kavicsos utcán, a második házban lakik, szemben a mezei kanyarral...
 
De azok kedvéért, akiket semmi sem tántoríthat el a szappannal való horgászattól, örömmel teszem közzé a szappanfőzés titkát: gyűjtsünk össze jó adag sertés- illetve marha-
hájat - figyeljünk, hogy módfelett tiszták legyenek, nyoma se legyen bomlásnak! Ezután vigyük ki szappanfőző üstünket az udvar közepére, vagy a tömbház elé a parkba, ahol a már felhevített tűzhely fölé állítjuk. Marószódával kevert vizet forraljunk fel benne, majd tegyük bele az előkészített zsiradékot. Ettől kezdve még 7-8 órán át kell főzni az egészet, amíg a kiolvadt zsiradék különválik, és vastag rétegben áll a főzet tetején. Ekkor oltsuk el a tüzet, és várjunk, amíg az üst tartalma teljesen kihűl. Nos, a felső lerakódott réteg lesz a tulajdonképpeni szappan, az alatta lévő kocsonyás anyagot pedig lúgnak nevezzük, és horgászatilag nincs jelentősége. Sok szerencsét!
Murányi Antal
|
Várady Szabolcs
BUDA-MORZSÁK GYEREKKOROMBÓL,
HÚGOM LÁBJEGYZETEIVEL
Valamikor a múlt század első felében, úgy 1947-ben, tehát körülbelül négyéves koromban, sikerült fölborítanom a Gellért tér egész közlekedési rendjét.
Izgalmas hely volt a Gellért tér ebben az időben. Még működött fölötte a sziklakápolna: egy barlang, ahol titokzatos fények lobogtak, és minden, ami ott történt, roppant jelentőségteljes volt és teljesen érthetetlen. De még ennél is titokzatosabb volt a felső rakpart sziklafalába vájt, mesebeli várkastélynak tetsző pálos kolostor. Fogalmam sem volt, kik laknak benne; inkább tündérekre vagy manókra gyanakodtam, mint szerzetesekre, noha még körmenetet is láttam a Villányi úton, amely akkor még Szent Imre herceg útja volt. A világ varázsai közé tartozott a karácsony, és ennek is volt kapcsolata a Gellért térrel: amíg az angyal elkészítette a karácsonyfát, mi nagyapámmal ezt a környéket róttuk. Vastag, fehér hótakaróra emlékszem, és nagy csendre – amilyet azóta csak a legutóbbi napfogyatkozás idején tapasztaltam a városban.
Sokféle villamos járt erre, egy részük fölkanyarodott a Szabadság (azelőtt Ferenc József) hídra, akkor még mind a két lehetséges irányból, a többi egyenesen ment tovább a Duna-parton, illetve a Körtér felé. A forgalmat rendőr irányította egy kis toronyszerűségből, ahova vaslétrán kellett fölmásznia. Többnyire nő volt. De nekem volt már villanyvonatom, és ezért főleg a sínek izgattak. És az a kapcsolótábla, mindenféle színes gombbal, amelyiken a sínek állását igazgatták, de egyszer őrizetlenül maradt, amikor arra jártunk. Felnőtt kísérőm éberségét kijátszva szerét ejtettem, hogy kipróbáljam a kapcsolótáblát. Elkezdtem nyomogatni a gombokat, amitől csodálatos zűrzavar támadt – legalábbis így rémlik, de az is lehet, hogy álmodtam az egészet: a villamosok rossz irányba kanyarodtak le a hídról, összevissza mentek, egymásra torlódtak, talán ki is siklott valamelyik. Ide-oda szaladgált mindenki. Engem kísérőm elrángatott onnan, és az általános kavarodásban valahogy sikerült kereket oldanunk.
1
Szűkebb hazám a Gellért tértől a Körtérig terült el. A kettő között van az Orlay utca, itt laktunk. Vadgesztenyefák szegélyezik, a koronájuk azóta túlnőtt a ház tetején, de akkor még jó kilátás nyílt tőlünk a Citadellára, ahonnan augusztus 20-án a nagy izgalommal várt tűzijáték petárdáit kilőtték.
2 Volt itt egy zálogház is, „az Orlay utcai nagybácsi”, ahogy a rászoruló egyetemisták emlegették, jelesül az Eötvös-collegisták, írom meggondolatlanul, mert úgy emlékszem, hogy Réz Páltól nyertem később, vagy negyven évvel ezelőtt, ezt a felvilágosítást. Az emlékeket azonban nem árt kontrollálni, ha van rá mód, és ez megtörténvén már csak annyit állíthatok biztonsággal, hogy valamikor volt az Orlay utcában egy zálogház is, az Eötvös Collegium pedig a közeli Ménesi úton van, melyet ebben az időben (most már ennek is utánanéztem: 1929-től, bármilyen furcsa, de egészen 1953-ig) Nagyboldogasszony útjának hívtak. Ez egy katolikus kerület, mi is a keresztény úri középosztályhoz tartoztunk. Kisvártatva elindulunk persze a deklasszálódás meredek lejtőjén; apámat nemcsak államosítják, de áruhalmozás bűntettében is vétkesnek találja a népi demokratikus bíróság. Most azonban még csak négyéves vagyok, igazi kardom van, bojttal, villanyvonatom, Märklin-építőkészletem, és a főváros közlekedését veszélyeztetem.
Az Orlay utcában volt akkor egy rendőrőrs is. Nekünk, gyerekeknek, a rendőrökkel leginkább a golyóscsapágyas gördeszkák miatt gyűlt meg a bajunk. Ezeket a vagányabbak házilag állították elő, és rettentő nagy zajt bírtak velük csapni. Nekem, sápadt, úri gyereknek csak boltban vásárolt, gumikerekű rollerem volt, de néha sikerült kölcsönbe hozzájutnom egy ilyen robajló deszkához. El is törtem a kezemet kis híján. Lejtős utca az Orlay, a Mányoki utat köti össze a Bartók Béla úttal. Télen, autóforgalom még nemigen lévén, jól bevált szánkópályának is.
3 3 A rendőrséggel azért gyűlt meg a bajod, mert a lejtős Orlay utcán a rollik (így írják?) nemcsak hangosak, hanem fékezhetetlenek is voltak. Szánkózni csakugyan lehetett az Orlay utcában, mert a forgalmat a ló vontatta szemeteskocsi meg az a néhány teherautó jelentette, amelyik a Gellért-kazán udvarába hordta a szenet. Papp néni, a házmester gyűjtötte a lócitromot, hogy ezzel javítsa a kert földjét. A mai extrém sportok szerény őse volt a Pipacs utcai szánkózás. Ebben a Kelenhegyi út fölötti kis meredek mellékutcában akkora kátyúk voltak, hogy nem siklott, hanem repült a szánkó. Hasonlóan izgalmas volt a Szent Imre Kollégium – mi mindig így hívtuk, nem emlékszem, akkor kiről volt elnevezve – fák között kanyargó jeges szánkópályája.
Följebb, a Mányoki út és a Kelenhegyi út sarkán van a művészház, abban lakott egy festő, akit ritkán lehetett józanul látni, de hogy festőművész, az mindig látszott rajta. Alacsony ember volt, kis szakállal, barettben, bársonyzakóban, ahogy kell. Ő meg egy pap volt nekünk a környék fő nevezetessége.
4 A papnak pirosra főtt, kopasz feje volt, és aki nem szedte a lábát, azt elkapta, és oktatta.
Reggel fekete autó állt meg a sarkon, olyasféle, mint a londoni taxik, az gyűjtötte be azokat a gyerekeket, akik Miss Margó angol óvodájába jártak a Pala utcába. Melyik házban is lehetett? Talán éppen abban, ahova Petriék költöztek később. Pussycat, pussycat, where have you been? Ezt énekeltük, és színes papírokból vagdaltunk ki mindenfélét „szlöjd”-ollóval. Erre emlékszem, meg első szexuális ábrándozásomra egy ottani Zsuzsikáról, akinek vágytam meglátni csupasz fenekét. Miss Margót kisvártatva elfújta a történelem szele, és vele az én angolomat is. Ha fekete autó állt meg valahol, az nem a gyerekeket vitte, és főleg nem a Pala utcába.
Az én topográfiai koordinátáim is megváltoztak. Apám börtönbe, anyám állásba ment, minket a húgommal nagyanyám vett gondozásba, Buda egy másik részén, a Bajvívó utcában, a II. kerületben. Hivatalosan azonban továbbra is az Orlay utcában laktam, több más, velem ellentétben tényleges lakóval szüleim baráti köréből, hogy a társbérletesítést megússzuk, és ezért iskolába is a Bartók Béla útra jártam, a 27.-be, ahova, mint később megtudtam, Nemes Nagy Ágnes is. Nagyanyám reggel föltett a Széna téren a 18-as villamosra, ami akkor nem a János-kórház, hanem a Török utca felől jött, végigment a Margit körúton, a Moszkva tértől tovább a mai 18-as vonalán, és engem letett az iskola előtt, ahol Laci (?) bácsi, a marcona, de biztonságos pedellus várta az érkezőket.
5 A Margit körút a Budapest lexikon szerint akkor már Mártírok útja volt, de a lexikonnak se lehet mindig hinni, legalábbis az interneten azt olvasom, hogy a Széll Kálmán térről hibásan állítja, hogy a háború után közvetlenül Sztálin tér lett, majd 1946-tól Moszkva tér: igazából csak 1951. november 9-én keresztelték át a mai nevére. Arra meg még én is emlékszem, amikor a Bajvívó utca közelében a Görgey utcáról egy szép napon kiderült, hogy nem viselheti tovább az áruló nevét, és lett Varsányi Irén.
Ez a nevek körüli bizonytalanság végigkísérte gyerekkoromat. A Moszkva tér például igazából nem volt se Széll Kálmán, se Moszkva, hanem egyszerűen csak Kalef.És kenyérért se a közértbe küldtek, hanem a Meinlhöz, ha a Bajvívó utcából, vagy a Schuphoz, ha az Orlayból. A háztartási bolt nekünk továbbra is az Izsák volt, a Bartók Béla úton. Izsákék különben a szomszéd házban laktak, amiből azóta az örmény katolikusok temploma lett.
A Bajvívó nagyon jó kis zsákutca, akkor még aszfaltozva se volt, gyerekeknek ideális. A szomszéd házat lebombázták, a gazos telken legeltettük kisebb koromban az éppen aktuális húsvéti nyulat, I., II., III. Fülöpöt, évről évre. Az utca a mi céljainknak éppen megfelelő mértékben lepusztult játszótérben végződött, remekül lehetett gyakorolni biciklivel a rendőrkanyart, hatalmas porfelleget kavarva a hirtelen fékezéssel. Parkoló autó még véletlenül se. Rendeztünk futballbajnokságot, futóversenyt, ha meg nem az utcán voltunk, akkor gombfociztunk. Természetesen egyedileg reszelt és ragasztott gombokkal, a kaput pedig ólomnehezékkel bélelt gyufaskatulya védte.
6 6 Kiszuperált játékosaidból nekem is összeállt egy csapat, amit aztán (ötévesen) eladtam Kapitány Istvánnak, focizni úgysem állt le senki egy lánnyal, még asztalon sem. Lányos játékaim nem is nagyon voltak, hiszen mindent tőled örököltem a család jómódú korszakából. Egyetlen korombéli lányra sem emlékszem a Bajvívó utcából, mindig fiúk közt voltam. Szókincsem ott csiszolódott, ami aztán, hazakerülvén az Orlayba, anyánkat, aki irtózik a trágár szavaktól, és szívós küzdelmet folytat ellenük, keményen próbára tette.
A fő szervező mindenben a nálam öt évvel idősebb Tóth Béla volt, akinek a felesége – kicsi a világ – ma a Holmit nyomtatja. Ők a sarkon laktak, a földszinten, kilátással a Jurányi utcára és így az ottani kereskedelmi lányiskolába menő lányokra is, amikor ballagásra vagy érettségire vonultak, nekünk meg már véget ért a tanév. Többnyire azonban a gombfocibajnokságokat bonyolítottuk.7
Moziba az Átriumból lett Május 1-be jártunk (itt láttam legalább háromszor a C
ivil a pályán-t, amelyben igazi futballisták is szerepeltek, a Dózsa, ahogy akkor az Újpestet hívták, egész csapata, köztük olyan nagyságok, mint Szusza, Deák és Henni kapus, akiről sokan állították, hogy jobb, mint Grosics), úszni a Császárba (ezt valahogy elfelejtették átkeresztelni), futballmeccsre eleinte csak a Ganz-pályára a Marcibányi térre (ezt a hagyományt később Soma fiam folytatta, amikor megint erre a környékre költöztem, a Forint utcába). A könyvtár sokunk számára néhány évig a féllábú trafikos boltja volt a Mártírok útján, itt egy forintért lehetett ponyvaregényeket kölcsönözni.
8 Ezek közül a legemlékezetesebb, A grenoblei gyors (ejtve, ahogy írva), mint utóbb kiderült, Lator Lászlónak is fontos olvasmánya volt. Jack Tuckernek hívták a gyilkost.
De az élet maga a Bajvívó utcán ritkán terjedt túl, és ez nem is volt tanácsos. Egyszer fölbukkant egy nagyon szép lány valahonnan a távolabbi környékről, talán Verának a barátnője, aki a legjobban tetszett nekem az utcabeli lányok közül. A nagyobb fiúk körüldongták, Tóth Bélával az élen, de még mi kisebbek is csatlakoztunk a menethez, amikor kísértük hazafelé, a Görgey, de talán már inkább Varsányi Irén utcán, majd amikor hazaért, és még ácsorogtunk egy darabig a kapu előtt, egyszer csak ott termett egy csapat sötét kinézetű bennszülött, és közölték, hogy beverik a pofánkat, ha még egyszer meglátnak a környéken. Csábító elgondolni, hogy talán nem is a Varsányin mentünk, hanem a Csalogány vagy esetleg a Hattyú utcán, ami a Batthyányban folytatódik, mert ez esetben akár Petri Gyuri is ott lehetett a felségterületét szigorúan védelmező bandában. Elvileg Fodor Géza is, de róla valahogy kevésbé tudom elképzelni.
9
Volt azonban egy másik fontos terepe is az életemnek ezekben az években, 1949 és 56 között: a Gellért fürdő. A Petőfi S. E. igazolt tagja voltam; így hívták a fürdő ifjúsági úszóegyletét, amely leginkább a fürdő alkalmazottainak gyerekeiből állt. Egyikük, Dezső, az osztálytársam volt, az ő révén jutottam be, kissé félszeg osztályidegenként, és járhattam edzésre, reggel hatra, nyitás előtt. Az Orlay utca felől is be lehetett jutni, a kazánház udvarán keresztül, csak át kellett mászni a kerítésen. Az edzések nem voltak túlságosan szigorúak, az edző jelenléte sem volt tipikusnak tekinthető – annál jobban élveztük, hogy mienk az egész medence. Többnyire a pezsgőben voltunk, Lia, egy nagylány, tanítgatott fejest ugrani, szerelmes voltam bele. Akárcsak Orosz Emíliába, aki motorversenyző volt.
Budán tartották a motorversenyeket akkor. Én többnyire abban a kanyarban álltam, ahol a versenyzők az Attila útról befordultak az Alagútba. Ott aztán megkerülték a Clark Ádám teret, és fölkanyarodtak a Hunyadi János útra. Itt is voltam néhányszor, ha nagyapám, aki pályabíró volt, épp itt posztolt a kockás zászlójával. A Hunyadi János úton van egy hajtűkanyar, az is emlékezetes, főleg az oldalkocsisok miatt. A „mitfahrer”, aki olykor a vezető felesége volt, látványos mutatványokkal tartotta egyensúlyban a motort a kanyarban, hol az oldalkocsiból mélyen kilógva a talaj fölé, hol az ülésen átvetve magát az ellenkező irányba. De hogy onnan hogy folytatódott a pálya, azt már csak a térképről próbálom kikövetkeztetni. Valószínűnek látszik, hogy a Dísz téren át a Lovas úton mentek tovább, aztán Várfok utca, Vérmező út, Attila út. Két kategória volt: széria és speciál. De csak a 350 és 500 köbcentis motoroknál, úgy emlékszem. 500 speciálban a Gilette volt a menő márka, feltéve, hogy jól emlékszem a nevére (többnyire a félszemű Szabó „Kuksi” nyert, Puhony Nándor előtt), szériában a Norton (Kurucz), a 350 speciálban Szalkay verhetetlen volt a Velocette-jével. Szériában Cserkúti volt jó. De mintha két Cserkúti lett volna, testvérek. A másik talán a 250-eseknél indult. A 125 köbcentisek Puch motorral versenyeztek leginkább. Itt egy vörösesszőke fiú volt az abszolút favorit, még előnyt is adott a startnál a mezőnynek, de hogy is hívták? Reisz? Igen, ő volt a Reisz „Janika”, azt hiszem. Külön női mezőny nem indult, hiszen talán három vagy négy versenyző volt összesen, csak az eredményt számították külön.
Nagyapám – amúgy mogorva ember, de engem szeretett – a Nemzeti Múzeumba vitt még el, amikor nem volt motorverseny. Nagyon szerettem ott az őserdőnek berendezett Afrika-részleget a kitömött vadállatokkal, teljesen elvarázsolt. Akkoriban a vadásztörténeteket faltam ugyanis, Kittenbergert, Széchenyi Zsigmondot, Csathó Kálmánt. De a Múzeum, az már Pest, egy másik világ, csak futó epizód. Később futballmeccsre jártam át leginkább, amikor egy kicsit nagyobb lettem. Arra határozottan emlékszem, hogy még láttam Czibort a Csepelben játszani, mégpedig a Honvéd ellen, ahova 1953-ban igazolt át. Még nem voltam tehát tízéves. És jártam persze továbbra is motorversenyre, amikor a versenyeket áttelepítették Budáról Pestre: előbb a Városligetbe, aztán a Népligetbe.
Bár jórészt nagyanyámnál laktam, azért fél lábbal az Orlay utcában is. Innen jártam a hajnali edzésekre, és zárás után ismét mienk volt az egész Gellért fürdő, a csapat legtöbb tagjának alanyi jogon, hiszen ott laktak, szolgálati lakásban, a fürdő területéhez tartozó kazánházakban. Valamivel később, az évtized lazuló éveiben a Gellért teraszán esténként a Martini-együttes játszott. Ennek volt a dobosa Kovács Gyula, a „bolond” Kovács. Én a jazzkorszakomat éltem akkor, dobos szerettem volna lenni, és ő volt a példaképem. Nemcsak nagy dobos volt, de nagy bohóc is. És valódi híresség: Willis Canovert, aki az Amerika Hangja Münchenből sugárzott éjszakai jazzműsorát vezette (a hatvanas években rendszeresen hallgattam), azzal csábították Budapestre, hogy „van itt egy dobos”. Jancsó Oldás és kötés-ében is felbukkant a kopasz, kaján fejével és démoni dobverőivel. Anyámék ismerték valahonnan, és egyszer, a műsor szünetében, odaült pár percre az asztalunkhoz. Ennél többre sajnos nem emlékszem, de ennél többet akkoriban nem is tudtam volna elképzelni.
A Gellért napozóján kívül kisebb koromban még egy kedvenc játszóhelyünk volt a környéken, a Schmidt-kert, tökéletes háború utáni elvadultságban. (Csak jóval később, a hetvenes években épült meg itt az Államigazgatási Főiskola.) Aztán, ahogy nagyobb lettem, fontos játékunk lett a villamos, a korabeli szlengben tuja. Mentünk tujázni. Klasszikus értelemben a tujázás azt jelenti, hogy az ember az ütközőn utazik. Mi egy másik változatát műveltük, amit az tett lehetővé, hogy a villamosoknak, a stukákat kivéve, nyitott peronja volt és lépcsője, amin lehetett lógni. Igaz, kalauzuk is volt, aki ezt ellenezte. A tujázás tehát egyrészt abban állt, hogy kijátsszuk a kalauz éberségét, másrészt hogy soha ne a megállóban szálljunk föl vagy le, hanem a kanyarokban ugorjunk, ahol lassított a villamos. Ezt a tevékenységet többnyire pusztán sportból űztük, de én praktikus, azaz lustasági okból is, amikor az Orlay utcából mentem haza a Bajvívó utcába, amely a Jurányiból nyílik, fele úton két megálló, a Széna tér és a Szász Károly utca között. Ebben az enyhe kanyarban futottam egyszer a rendőrök keze közé, akik aztán kivallattak, hogy hol lakom, és a szüleim tudják-e, mit művelek. Szigorú titok volt, hogy én voltaképpen a Bajvívó utcában élek, ezért végül merő jóindulatból és biztonságom érdekében hazaszállítottak autón az Orlay utcába. Villamosozhattam vissza.
10
A Bercsényi utcában működött egy tánciskola,
11 ide is jártam. Akkor jött divatba a csőnadrág, a vastag gumitalpú cipő és a háré a la Elvis. Nekem meg még rendes hosszúnadrágom sem volt, csak egy tréningruhaszerű kötött fekete valami, viszont olyan szűk, hogy végül az lett a menő, és Dedi meg Jumbó, a két vezérjampec szóba állt velem.
A Schmidt-kert dzsungelének közepén állt még az egykori villa megrongált maradéka,
12 és amikor már hetedikes voltam, egy iskolai rendezvényen itt táncoltam első hivatalos szerelmemmel. Az iskolában a fiúk az első emeleten voltak, a lányok a másodikon. Ide járt Erzsi is (Zsike), a Gellért-banda egyik vezéregyénisége, és eldöntötte, hogy én az ő barátnőjével járok, akit Pirinyónak becéztek. Elvben tehát „jártunk”, de hogy beszéltünk-e egymással egy-két mondatnál többet? Nem hiszem. Hanem akkor a tánc közben egy kicsit magamhoz szorítottam, és Pirinyó lángvörös lett. Alighanem én is. Ez volt szerelmünk tetőpontja. Aztán kivontam magam Zsike fennhatósága alól, és Sz. Marihoz pártoltam, a Bartók Béla úti házmesterlányhoz, akinek már igazi melle volt. De megfogni csak a kezét mertem, hosszú, néma sétáink alatt, ahogy mentünk körbe-körbe a Mányoki út–Kelenhegyi út–Bartók Béla út–Orlay utca vonalon. Amíg csak T. Éva föl nem bukkant a láthatáron. De akkor már nyolcadikosok voltunk. Éva szép volt, kihívó és nagyvonalú. Hárman udvaroltunk neki az osztályból, három jó barátok, Jóska, Bandi meg én, nagy egyetértésben.
Kitört ezenben a forradalom. Szépen lecsücsült – nem az irodalom, mint az Arany-versben (Vojtina levelei öccséhez, I. levél), az irodalom később jött, hanem a szerelmi részvénytársaság. Jóska barátomról az a hír járta, hogy talált egy pisztolyt, és véletlenül szétlőtte az akváriumot a lakásukban. Bandi – akivel közösen jártunk azelőtt németórára egy méla aggastyánhoz a Gellérthegyre (el-elaludt néha óra közben, nem is tanultunk meg németül), és az ő Herbert bácsikája illusztrálta egyik kedvenc könyvemet, a Háry János az olimpiászon-t („e rajzok stílusának édes népiessége, fantáziájának kiapadhatatlan gazdagsága és pazar humora elragadó”, írta róla Török Sophie a Nyugatban) – a Mészöly utcában lakott, Éváék Bartók Béla úti lakásából éppen oda lehetett látni a szobájába. Láttuk is néha Évával, részemről némi lelkifurdalással, mert történelmileg úgy alakult, hogy végül is én maradtam Évával kettesben. Ővele – akkor – már csókolóztam is, de nyilván eléggé ügyefogyottan, mert idillünknek rövidesen véget vetett egy nagyobb fiú a Budafoki útról. Bódult eufória és a rá következő hideg zuhany – érzelmi életem hamar levert forradalma és a nemsokára ugyancsak füstbe ment országos vakremény – szétszálazhatatlanul összebogozódik emlékeimben. Szerelmi bánatomat tetézte, hogy Évától kaptam kölcsön A három testőr-t és összes folytatását, de a Bragelonne vicomte-ból még hátravolt néhány kötet.
És csak néhány nap volt hátra a forradalomból.
13 13 A forradalom napjaiból nekem – akkor nyolcéves gyereknek – a nagy családi kavalkád maradt meg. Különböző rokonok tűntek fel és ragadtak nálunk, ahol addig sem voltunk kevesen. Különösen apánk bátyjára, Laci bácsira emlékszem, aki egyenesen a börtönből jött. [A fordulat évéig országgyűlési képviselő volt, de közvetlenül nem ezért csukták le, hanem mert valamilyen ügyben nem tett eleget feljelentési kötelezettségének – nem úgy, mint apámnak az a később nagy karriert befutott ismerőse, akinek elújságolta, hogy vett ötven kiló cukrot vagy mit.] A börtön egyáltalán nem törte meg derűs lényét. Téged arra intett, milyen helytelen trágár szavakat használni, mint például... és a lehetőségek végtelen tárházát mutatta be elrettentésül. Amivel sok új tudásra tettél szert.
Felindultak a testvéri tankok, mi meg le a pincébe, aztán kijárási tilalom és végtelen bridzspartik, amelyekbe néha én, a kezdő is beülhettem, és aztán a jelszó: Irány Ausztria! És maradtunk itthon, én az Orlay utcában, és már csak látogatóba jártam vissza a Bajvívóba, hallgatni a Bill Haley-kislemezt, amit az egyik ottani fiú küldött, nem is tudom, talán Ausztráliából, és az általános iskolának is vége lett. A Bragelonne vicomte-ot végül is elolvastam, de már nem emlékszem belőle semmire. Sebaj, úgysincs budai vonatkozása. Illetve dehogy nincs. Nekem csak az van neki.
*
Mindezt most megírom még pontosabban is.
Mondd csak, emlékszel még a villamosra?
Az a bőrszíj vagy micsoda,
amit a kalauz megrántott, hogy mehet,
a lépcső, ahol lógni volt a legjobb.
Az ütközőre nem mertem soha.
A lányokat Béláék ablakából,
fehér blúzukba onnan látni be.
Jurányi utca, oda járt anyám is.
Már jött a nyár. Tényleg, hogy telt a nyár?
Verára emlékszel? De mennyire.
A csatárokat csakis reszelővel,
a hátvéd viszont kettőből ragasztva.
Az az egy centi a kapus fölött!
Olaszország vagyok, de soha első.
Egy sliccgomb volt a labda.
Oldalkocsisban a Gaálék vezetnek,
férj, feleség. Át az Alaguton.
A Clark Ádámon jól ki kell feküdni.
Balczerék nagyon merészen veszik.
A benzinszag a kedvenc illatom.
Czibor szögletből, egy Honvéd–Dózsa meccsen,
érintés nélkül, Henni kapujába.
Még ásni kéne, volna annyi minden.
Felötlik, aztán mintha mégse – mégis –
Na mondd csak, emlékszel-e a tujára?
Jegyzetek
Szép kis történet, még sose hallottam tőled. Bár úgy gondolom, a rendőr a kis toronyból a 60-as években irányította a forgalmat, ezt nevezték eredetileg villanyrendőrnek. Én is emlékszem rá, hogy ott állt. Az utcai kapcsolótábla ennek az előzménye lehetett.
Szeptember pedig a gesztenyegyűjtés ideje volt. Az összegyűjtött zsákmányt roskadozva cipeltük a Budafoki úti MÉH-be, ahol fillérekért vették át, úgy hallottam, szappanfőzés céljára.
A rendőrs
