Feeling tired
By the fire
The long day is over

The wind is gone
Asleep at dawn
The embers burn on

With no reprise
The sun will rise
 

The long day is over

http://museum.odense.dk/?lang=en  

Jacob és Wilhelm Grimm: Az egérkéről, a madárkáról és a kolbászról

(www. paklo.net)

Egyszer egy egérke, egy madárka meg egy kolbász egymásra találtak, összeköltöztek, sokáig éltek békességben-boldogan, és derekasan gyarapodtak vagyonukban. A madárka dolga volt, hogy nap nap után kiröpüljön az erdőbe, s fát hozzon. Az egérkének vizet kellett hordania, tüzet raknia és terítenie, a kolbásznak pedig főznie kellett.

Hanem akinek túl jó sora van, az mindig új s új dolgokra vágyik! Így hát egy nap a madárka találkozott egy másik madárral, akinek elbeszélte s fennen dicsérte jó szerencséjét. Ám az a másik madár szegény tökfejnek nevezte őt, amiért ő megszakad a munkában, míg a másik kettő otthon henyél. Mert ha egyszer az egér megrakta tüzét ás meghozta vizét, akkor békén heverészhet a kamrácskájában, amíg el nem jön a terítés ideje. A kolbászka meg ott ül a kondér mellett, lesi, hogy fődögél-e már az ebéd, s ha eljön az evés ideje, csak beléhemperedik a kásába vagy a főzelékbe, azzal az ételt megzsírozza, megsózza s föl is tálalja. Ha pedig a madárka hazatér, és lerakja terhét, akkor asztalhoz ülnek, s miután jól megtömték hasukat, alhatják reggelig az igazak álmát; ez ám csak a jó élet!

Volt is a bujtogatásnak foganatja: másnap a madárka nem akart kimenni az erdőbe, mondván, épp elég sokáig volt ő cseléd és a másik kettőnek jó bolondja, most az egyszer cseréljenek, s próbálják meg másként. S bármennyire kérlelte is az egér és a kolbász, mégiscsak a madár volt az úr a háznál, így hát a szerencsére kellett bízniuk a döntést, annakokáért sorsot húztak, és a kolbász húzta a legrövidebbet, neki kellett fáért mennie, az egér lett a szakács, és a madár kellett, hogy vizet hozzon.

Mármost mi lett ebből? Kolbászka ment erdőlni, madárka tüzet rakott, egérke föltette a fazekat, s kettesben várták, hogy kolbászka hazajöjjön, s meghozza a másnapi tűzifát. Ám kolbászka oly sokáig elmaradt, hogy rosszat kezdtek sejteni, s madárka elébe röpült egy darabon. Csakhamar meglátott az úton egy kutyát, amely kolbászkát szabad préda gyanánt megrohanta, foglyul ejtette és lemészárolta volt. A madárka haragosan szemére vetette a kutyának nyilvíánvaló martalóckodását, ámde nem használt a protestálás, ugyanis - így a kutya - hamis oltalomlevelek voltak a kolbászkánál, amiért is ő kolbászkát fő- és jószágvesztésre ítélte.

Szomorúan szedte föl a fát a madárka, hazaröpült, és elbeszélte, mit látott és hallott. Nagyon elbúsultak mind a ketten, de azért megegyeztek, hogy megteszik ami tőlük telik, és együtt maradnak. Annakokáért a madárka terített, egérke pedig elkészítette az ebédet, és föl akarta tálalni, s ahogy annak idején a kolbászka, ő is meg akart hemperedni a fazékban, hogy sózzon-zsírozzon, de mielőtt a közepéig jutott volna, kifogyott a szuszból, és puhára főtt szőröstül-bőröstül.

Jött a madárka, hogy tálaljon: hát a szakácsot nem találta sehol. Rémülten dobálta ide-oda a tűzifát; szólongatta, keresgélte, de a szakács mégsem került elő. A nagy kavarodásban belekapott a láng a fába, úgyhogy tűzvész támadt; a madárka szaladt vízért, ám a vödröt a kútba ejtette, ő meg utánapottyant, és nem tudott kivergődni, és beléfúlt.

Az illusztráció forrása: Clipart ETC
The Brothers Grimm and Louis Rhead, Grimm's Fairy Tales, Stories and Tales of Elves, Goblins, and Fairies (New York: Harper and Brothers, 1917