mökk megint könyvet vett, ez egy rutin, ami nem tud kiállni mökk szokásai közül, ki a sarokba, büntibe. szó ami szó, nem ismeri a szerzőt: Kótzián Katalin, szégyen, gondolta mökk a könyvesboltban, kiszeltündenaptárak közé lepihenve egy pillanatra, dehát így járnak, akik az életük árán olvasnak. kimaradnak ebből-abból. namost vannak gyönyörű versrészletek ebben a kötetben, és vannak harapófogósak, ez már a hatos villamoson kiderült mökknek, az elkeseredett arcú asszonnyal szemben állván, és annak harci pillantásaitól kísérve olvasván, és mosolyogván, a kilencszáz negyvenes, ötvenes években született versek ezek. fél doboz cigid ára volt a kis könyv, kissé maszatos, már ahogy a leértékelt könyveknél ez lenni szokott, a borítóján a szerző amolyan kacsafrizurát, vagy mit hord, visel, és hangsúlyoz. mökk megint talált egy kis pontonhidat, amelyen sietve átszaladhat, le sem nézve, inkább, a túlpartra.
egyébként a könyvtárból kijövet mökk felfiigyelt egy táblára, amelyen Petőfi Sándor utolsó budapesti lakhelyét jelezték, üres zászlótartóval, és agyonszikkadt koszorúkkal a vitrinben. a lovak pedig, hej, már ott topognak a múzeumkertben.
Egy jó régi cikkből:
"Kótzián Katalin ideálja szemmel láthatóan más volt, mint szerkesztőtársáé: előszeretettel válogatott és nagy műgonddal fordított kötött formákat, életrajzai feszesebbek. Első kötete egy szonettkoszorú – ehhez is Török Sophie írt előszót.
Katalin otthonosan mozgott a Centrál Kávéházban az Újholdasok közt, egyszer még tíz dollárt is felajánlott a főszerkesztő Lengyel Balázsnak (Kalandos úton jutott a pénzhez: egy alkalmi vonatúton egy brüsszeli úrtól kapta, egy csirkecomb kíséretében, mondván, vegyen belőle a feleségének a híres Ruszwurm krémesből, amikor majd Magyarországra jön. Mire jött a nő, addigra a pénzből már kinyomtatták az Újhold 500 példányát.) A nagy tehetségként induló fiatal lány hamarosan elhajózott az irodalmi vizekről. Szerepe volt ebben Ranódy László filmrendezőnek, akihez korán nőül ment.
Míg férje irodalmi adaptációkat készített (Árvácska, Pacsirta), addig ő a Mafilm sajtófönökeként dolgozott. Közben a Rádió számára összekötő- és dalszövegeket írt, valamint Kisfaludy Kérőkjéből egy opera-librettót, melyet 1955-ben bemutattak az Operaházban (néhány éve pedig elővette a Thália). Az utóbbi években újra foglalkoztatja a költészet, több régi és új verseket tartalmazó könyvét adták ki.
– Életének abban a szakaszában ismertem meg Ilonkát, amikor szomorú és elhagyatott volt, tele félemekkel és szorongásokkal a haláltól, az emberektől, a kritikától, mindentől. Azt hiszem, azért is szeretett velem lenni, mert én olyan "vidám kislány" voltam. Sokat beszélgettünk, segítettem neki könyvtárat rendezni, együtt jártunk a Gerbaud-ba, a Centrálba, sétálni. Művelt, gondolkodó, és "grübliző", vagyis mindenből problémát csináló embernek láttam. Volt hogy reggel felhívott: olyan egyedül vagyok. Átmegyek hozzád, mondtam., mire ő: ne gyere, nem vagyok megfésülködve. Tiszteltem őt, de azért mindig megmondtam neki, ha valami nem tetszett. Hogy például: nézd, hogy lóg a harisnyád. Nem voltam szégyellős."
Bővebben itt:http://www.tusarok.org/rovatok/cikk.php?id=68
