az, hogy valaki szakértője egy költőnek, én  nem tudom, de ha meghal egy ilyesféle lény, az szomorú.

http://www.litera.hu/hirek/elhunyt-racz-christine-1967-2009

emlékére, költőjétől egy vers

Elnyilvánulás

Mint e mai idõn. És mely idõkbe
        telt, míg ez az idõ elérkezett.
        És megint annyi csak, hogy: “Nem örökre…”
        És nem egyetlen, mi van mind “közötte”!
Kicsit VAGYOK, kicsit NEM LEHETEK.

A félig teli maszkok, mondja Rilke
        (R. Gy. fordítása), nem kellenek.
        Függönyöm ennyi: szinte ellebeg,
        és mégis szilárd állag tartja össze,
függõleges sík, de mintha körözne.

Ezek nem látomások. Ne

m “való
        világok”. Nem is részletezhetõen:
        itt e függöny, kör fal, és fönn tetõtlen,
        állnom nincs hol, nemhogy még megtetézzem,
kimondhatatlan? Nehéz MONDHATÓ.

Visszavisszhangzik a tanári szó,
        versbõl. Tanárnõ kérem, én megértem,
        vagy mint Rilke mondja – megint – “beértem”,
        ez már magam fordítása, egészben:
“Virulni szép” (ezt akarja a jó

elit-nép, köz nép), “mi inkább beérnénk,
        és ez homályt jelent, és fáradalmat”.
        Társak, kik megfúrnak, vagy félrecsalnak,
        menet közben elhagynak; hát ha végképp
megoldhatnám, én jól tudom végét:

a függöny áttetszõ és leheletnyi,
        nem is test mögötte a túl-világ,
        hagyom a rím s ritmus sorát,
        azzal, ki társ – test, lélek, rend, miegymás –,
kéne végeznem az én Kváj Folyó

feladatomban, bele, szakadékba!
        Veled, igen – ó, szent irodalom,
        veled is, nagy lent ily hulltak karéja,
        aztán majd magam folytatom,
míg vájja végül a sas, keselyû, héja,

mi volna dalom.
        Elnyilvánulás! jöjj szent mindhiába,
        nem írlak naggyal, nagyra – rég kivájta
        szemem, agyamon át, és dehogy borzalom,
dehogy –, de hogy! mi volt szép buzdulása,

kezdete, ennek, ki az események,
        látványok és vágyak csõrtömege.
        Elõbb valamit, visszapergetésnek:
        Ah, élj világ! Oly igen ellenemre,
mily felületleg látunk. Vakon: erre?

merre? miazmás a “mi az a lényeg?”
        Ál-hitetlenségek
        botladozása, még hogy mondható,
        nem mondható, még hogy való, vagy épp “ál”,
máshoz se lennék. Napra nap lesétál

az égen (Jékely), a szakadékot
        feltölti kotrógépek óriási
        földmunkatömege, hova kilátni
        lehet még függönyöm mögül,
mely valóbb valóm, ha a mondhatatlan,

ha a mondható, mire én beérnék,
a Szellemet is elfelejtve, képét
        s lényegét, függönnyé válok, magamban.