http://ccgs1.com/urban/product_desc.html?id=14&products_id=55
Romantika a belvárosban
este van. eljött a dohányzás és a halál ideje.
mökk nem tudta, de érzett valami különös, különlegesen suhanó, közlekedő esti illatot, dohos padlások, fűcsomók, poshadt tavak, szénabálák nyirkos esti höhhenését, köhhenését, a kételyt, hogy lesz-e holnap reggel, hogy, ha lesz is, mit fog jelenteni még egyáltalán. egy reggel jelent valamit? túl a metaforákon, a beidegződéseken, a kabátkeresésen, a kávé illatán, és a reménytelenségen kívül? a napszakok elvesztették hamvasságukat, akárhányszor kel fel a nap, nekünk a nyolcóra és a hétóra jelenik meg, egy számlap, egy óraszámlap a város, kicsi és nagy mutatója éles, akár a kés, és nyes, és vág, és szabdal, és gyilkol. mökk a halálon gondolkozott ugyan elégszer, mégsem tudta, hogy estefelé különösen közel jönnek a régi népek, olyan közel, hogy a tükörbe nézve meg is látni őket. a tükörbe nézve, hiszen tükör a jelen. mökknek órákat kellenne vennie: nem érzékeli helyesen önmagát, sem az időt. de ki is gondolja magáról, ki teszi fel magáról mindezt? hiszen elbizakodoik az ember. öreg hölderlin. a romantika és az irónia. torony, őrület, táj. az idő éles hangja, ahogy csikordul a mutató. és nyes, és vág. és nyes, és vág. és nyes, és vág. és nyes, és vág. tegnap hajnali négy órakor például hó hullott, de ezt kevesen láthatták: az emberek alszanak, alszanak, alszanak, és azt hiszik, nem volt hó karácsonykor, újabb bizonyíték arra, hogy a világ rossz irányba fordult. pedig, esett, hullott, lebegett a hó. és elolvadt, elcsorgott, eltűnt, akár a hajnali, rózsaszín, ártatlan, védtelen, vak és tehetetlen remény.
