Kerülni igyekszem a politizáló állatot, de mivel a közelben megnyílt egy székház vagy mi, pár méterről vagyok kénytelen látni őtet, és habár nincsenek igazán előítéleteim, és a lakosság bárgyúbbik feléhez tartozom, mégis azt kell mondanom, hogy a Jókai utcában nem szimpatikus szocikat látok ki-be szállogatni a terepjárókba, meg mifenékbe. és még csak nem is szépek. pedig: a szépség sokmindenre gyógyír.

aztán bekapcsolom ma  a rádijót, és azt hallom a Klub Rádióban, hogy mostantól a romagyerekek járjanak az utcán kockás füzettel, és írják fel a csunya-csunya-csunya gyilkos bácsik rendszámát, és biztassuk is  a pulyákat, hogy járjanak nyitott szemmel, és figyeljék, ki jön és megy a falujukban. Aztán majd kérjük el a kis kockás füzetüket (na de kérem, ez már igazán cinikus ötlet, hiszen jól tudja Szerkesztő Úr, hogy füzetjük amúgyse igen szokott lenni szegényeknek, de télleg), és legyen ezentúl ez a gyerekkor vidéken, de legalábbis a Falun. Nem tudom, én nem szeretném.

furcsa volt hallani egyetemi órákon még rég, hogy a tanárbácsik a traktoros bácsikat pfújolták, hogy majd megint elállják az autóutat, meg minek a fenének az egész, úgy ahogy van, a mezőgazdaság. És én akkor felnéztem a Tanárbácsik gondoktól redőzött, bölcs, őszülő halántékára, és komolyan, összedőlt bennem egy világ. És sajnáltam őteteteket. Aztán láttam Csurkapistabácsit dinnyét venni decemberben a Spárban, és másnap a magyar gazdákról szónokolni, a kizárólagos magyar ződségek érdekében bazdmegelni. És láttalak, édes Barátom, amikor lesajnáltad azt, aki lesajnálnivalónak engedte magát lenni, mert inkább ez, mint a hazugság. És sajnáltalak.

És Én csak tátottam  a számat. A fülemet. Én mostmár nagyon meg vagyok lepve. Itt valami nagyon-egészen furcsa események jönnek. Kapaszkodjatok, gyerekek.