50 százalékos leértékelés a nagy turiban, túr a fél város, mert holnap már új áru jön.

ma flódni, tojásos zsemle, nagykávé, kiskávé, csirkecsibész-enni kell, mégha az utcán rohanva is, a hasaló koldusasszonyt, és a kicsike méretű emberkét látva közben, akik szokott helyeiken töltik a napot, előbbi egy nem működő wc előtt hanyatolva el, utóbbi egy redőny aljának dőlve egy megszüntetett drogéria tövében. védve  a vihartól.

hát nem édes, hogy pont akkorkácska helyet keres magának, amekkora ő maga?

volt régebben egy indián is a deák téren, indián-attitűdöt alkalmazó kintalvó felebarát, és volt, aki rettentő gyönyörű színes virágokat, sörösüveget, cipőtalpat, mittudoménmit ragasztott a kalapjára. ma már nincsenek ott, hol vannak, nem tudom, hol van a virágos kalap, a hunyorgás, az indián hangulat a deák térről. most mondd meg, drága sztoikus barátom, melyik a racionális világegész legeslegszebb, ragyogó szeglete?

merre jár most kart-karba öltve Kalapos és az Indián? merre van a múlt?

egyébként:  a kaja jó volt, a villamso korrekt nyikorgással vette a kanyart, a törikszakosok még mindig kissé -hmm- izék; és

ami a legjobb volt ma: megint be kellett látni, hogy az én törékenyebb a szappannál, a hajszálüvegnél (van olyan?), a karácsonyi csillagszórónál, porhanyóbb a ükmama leveles tésztájánál, ehetőbb a cukroskiflinél, ihatóbb a víznél, a tetves procc életbe, még te sem vagy ma ugyanaz, mint holnap.