Hunyadi téren óriási, 4-5 emberfej nagyságú fagyöngy frissen levágva, a szelektív gyűjtők mellé odatéve, gondolom egyikbe sem fér bele, elvileg sem, ideológiailag sem, és gyakorlatilag sem. Persze, ami ott van, szerintem:  azokban a kukákban laknak. Eszméletlen dzsuva az egész téren, nem látszik a föld a zacskóktól, rongybabáktól, maciktól, könyvektől, ezek mind kukából és lomiból származnak, talán. Kialakult csoportok. Beszélgetés. Egy úr, akivel összefutok később, éppen oda tart, a fagyöngy-ágamról (hát hogyne, guggolva, a mocskos sárban szakítottam a mágikus fagyöngygömbből pár kis ágacskát) eszébe jut az akác, a jegenye, Hitchcock film bemutató a Művészmozi helyén lévő moziban 1961-ben, Doszpod Péter törzshelye a sarkon, egyebek,  rögtönzött belvárosi kultúrtörténet pár forintért, reménykedve, és szürkén állongtunk ott néhány percig, a fagyöngy sárga  virágai közben a kabátunkra mázoltak jeleket, aztán eljöttem, és persze, adtam némi pénzt, mit tehetnék magáért, magamért, mi lesz velünk.  A német befektető visszalépett a Hunyadi téri beruházástól, kíváncsi leszek, hogy csinálják vissza az "életveszélyes fák" projektet. Hogy is hívják azokat a kislombú fácskákat, amiket 20 centi földbe szokás ültetni? Na, azok ne legyenek. Ne. Árnyék kell, sűrű, hatalmas lomb, zöld árnyalatok, a sóder, és a szemüvegek csillanásaiban. Jó, nem erdő, de legyen egy kis illúzió. Egy kis Rousseau. Mert megérdemled. Fagyöngy? Jöhet.