http://193.224.44.190/gardonyi/boldog/boldogt.htm

http://mek.niif.hu/00400/00463/00463.htm

Mökknek sok minden jutott eszébe erről a két névről, de semmi olyasmi, olyan igazán lényegbe, és húsbavágó, amelyre barátai számíthatnának. Odvas könyvgerinc, régi fiókokban megbújó, avas szagú levelek a múlt század közepe tájáról. ugyan nem közhelyekkel, hanem valódi fájdalmakkal teli levelek. Mökk nem szereti már a régiségeket. Legalábbis, a hét végén, amikor lomtalanítás volt a belvárosban, undorkodva figyelte a jobb bútorokat, szemét alól kiásott könyveket, hasadt lámpabúrákat, és azokat a kis hirtelen kialakult, lakályos járdasziget darabokat, ahol mindezeket a megtalálók felhalmozták, hogy majdan el is szállítsák mindet. Ültek az emberek a kivénhedt fotelekben, jelezvén, hogy a körülöttük sebtében felállított/megtalált szoba, és konyha az övék már, azt senki el nem veheti tőlük, csak majd ha ők is akarják. Mozogtak is néha, meg a felhők is az égen vetettek árnyékot, engedtek napot rájuk. Mökk nem szálllt be a keresésbe, pedig valóban van ilyenkor találnivaló, olyan sok dologról hiszik azt az emberek, hogy már nincs rá szükségük, olyan sokról meg, hogy van rá, és mindig is lesz. Ez persze átok lehet rajtunk, embereken, márpedig az átoktól hamar meg kell szabadulni. Mökk inkább kaszinótojást evett a könyvtárban, és búsan bámult alá, a lent nyüzsgő olvasók tömegére, akik visszahoztak, kölcsönöztek, leadtak, és felvettek, fontosnak vélt, vagy immár lényegtelennek tartott gondolatokat, képeket, és eszméket taszajtottak ide-oda a pultokon. Mökk megint csak sírt.

Nem tudom, Mökk szokott sírni, bár általában vidám, bizakodó, és fiatalos. Olyan diktatúravidám. Mindenek ellenére. Felvett szokás ez, felismerni. Érdekesen tapad a személyiségre, mint egy polip(vagy vámpírtintahal) a csónak oldalára, tévedésből, mélaságból. Mit is tudja Mökk.