(-ki trendi ma, itten, ebben a városban?

-aki tegnap húzatta a gépet, felnyomta az összes kapcsolót, ami volt körülötte.

-ez van.)

mökk egy mécsesnél leselkedett az ablakában, de a házban teljes díszkivilágítás volt, mökk a belvárosban lakik, értelmiségiek laknak a házában, kivéve a földszinti elmefogyatékosokat, akik nem értik, mit mond az ember, és éjjel-napppal katatón módon rakosgatják  a művirágaikat, és a roskadt székeiket,  őket nem szokták értelmiségieknek hívni, mökk kinéz az ablakon. szóval, a témához fűzött megjegyzések elképesztően együgyűeknek tűntek mökknek, akrhol is lelt rájuk. mökk elgondolkozva ült egy mécses mellett, kicsit unatkozott, olvasott  modern fenomenológiát (nem önszántából, mert valójában elképesztően együgyűnek érzi, csócsálja a többezer éves evidenciákat emez, mintha vadonás új falatok lennének, legalábbis mökknek most úgy tűnik, és rémesen unja a szavakat), kifejezetten lidérces hangulata lett, az árnyékok mozogtak a falon, bébik ríttak, egyfolytában menetk a mentők, sziréna, ezt sosem vette volna észre mökk, ha nincs ez az órácskányi csend. igen, a helyzet az, hogy nem a sötét volt a fura, hanem a csend. csend lett, amikor sötét lett, minden újonnan felfedezett zajok ellenére is. csend, rejtélyes, valódi csend.

lehet, hogy a csend hiányzik. hohó! vegyük csak elő ezt a közhelyet a frigóból, lila, lila, persze. tegyük óvatosan védett helyre, hadd engedjen ki.